Twitter Instagram Youtube

Month: September 2008

Categories
Journalism

Leitfaden zum Verständnis der Welt

Eric Hobsbawm (1917-2012) galt als einer der größten lebenden Historiker.

Zu seinen zahlreichen Arbeiten zählen die Trilogie über «das lange 19. Jahrhundert»: «Europäische Revolutionen. 1789–1848» (dt. 1962), «Die Blütezeit des Kapitals. Eine Kulturgeschichte der Jahre 1848–1874 (dt. 1975), «Das imperiale Zeitalter. 1875–1914» (dt. 1989) sowie «Das Zeitalter der Extreme. Weltgeschichte des 20. Jahrhunderts» (dt. 1995)

Zwei Jahrzehnte nach 1989, als er zu eilig dem Vergessen übergeben wurde, ist Karl Marx ins Rampenlicht zurückgekehrt. So widmete das französische Magazin Nouvel Observateur 2003 eine Spezialausgabe dem Thema «Karl Marx – der Denker des dritten Jahrtausends?». Ein Jahr später stimmten in einer Meinungsumfrage des Fernsehsenders ZDF nach den wichtigsten Deutschen aller Zeiten mehr als 500.000 Zuschauer für Marx; er wurde Dritter in der allgemeinen Eingruppierung und erster in der Kategorie «gegenwärtige Bedeutung». Dann porträtierte ihn 2005 das Wochenmagazin Der Spiegel auf seinem Deckblatt unter dem Titel «Ein Gespenst kehrt zurück», während Hörer des Programms «Zu unserer Zeit» auf BBC 4 für Marx als den größten Philosophen stimmten. In einem kürzlich veröffentlichten Gespräch mit Jacques Attali sagten Sie paradox «es sind mehr die Kapitalisten als andere, die Marx wiederentdeckt haben», und Sie sprachen von Ihrem Erstaunen, als der Geschäftsmann und liberale Politiker George Soros zu Ihnen sagte: «Ich habe gerade Marx gelesen, und es gibt schrecklich viel Wahres in dem, was er sagt.» Was sind die Gründe für diese Wiederbelebung? Ist sein Werk nur für Spezialisten und Intellektuelle von Interesse, sollte es in Universitätskursen als große Klassik des modernen Denkens vorgestellt werden, das nie vergessen werden sollte? Oder könnte eine neue «Nachfrage nach Marx» zukünftig auch von politischer Seite kommen?

Es gibt eine unbezweifelbare Wiederbelebung des öffentlichen Interesses an Marx in der kapitalistischen Welt, wenn auch wahrscheinlich noch nicht in den neuen osteuropäischen Mitgliedsländern der Europäischen Union. Diese Wiederbelebung wurde vermutlich durch die Tatsache beschleunigt, daß das 150jährige Jubiläum der Veröffentlichung des «Manifests der Kommunistischen Partei» 1998 mit einer besonders dramatischen wirtschaftlichen Krise mitten in einer Periode der ultra-schnellen Globalisierung freier Märkte zusammentraf.

Marx hat die Natur der Wirtschaft des frühen 21. Jahrhunderts 150 Jahre zuvor vorhergesagt – auf der Basis seiner Analyse der «bürgerlichen Gesellschaft». Es ist nicht überraschend, daß intelligente Kapitalisten – besonders im globalisierten Finanzsektor – von Marx beeindruckt wurden, da sie sich notwendigerweise der Natur und der Instabilitäten der kapitalistischen Wirtschaft, in der sie operieren, bewußter sind als andere. Die meisten in der intellektuellen Linken wußten nicht mehr, was sie mit Marx anfangen sollten. Sie waren durch den Zusammenbruch des sozialdemokratischen Projekts in den meisten nordatlantischen Staaten während der 80er Jahre und durch den massenhaften Gesinnungswandel nationaler Regierungen zur Freien-Markt-Ideologie demoralisiert, ebenso wie durch den Zusammenbruch des politischen und wirtschaftlichen Systems, das behauptet hatte, durch Marx und Lenin inspiriert zu sein.

Natürlich bedeutet das nicht, daß man aufhören wird, Marx als großen und klassischen Denker zu betrachten. Jedoch gab es – besonders in Ländern wie Frankreich und Italien mit einst mächtigen kommunistischen Parteien – eine leidenschaftliche intellektuelle Offensive gegen Marx und gegen marxistische Analysen, die ihre Höhepunkte wahrscheinlich in den 80er und 90er Jahren hatte. Es gibt Anzeichen dafür, daß sie jetzt an ein Ende gelangt ist.

Sein gesamtes Leben lang war Marx ein kluger und unermüdlicher Forscher, der besser als irgend jemand sonst zu seiner Zeit die Entwicklung des Kapitalismus im Weltmaßstab erspürte und analysierte. Er verstand, daß die Geburt einer globalisierten internationalen Wirtschaft der kapitalistischen Produktionsweise inhärent war, und sagte voraus, daß dieser Prozeß nicht nur Wachstum und Wohlstand, auf den liberale Theoretiker und Politiker stolz verwiesen, hervorbringen würde, sondern auch gewaltsame Konflikte, Wirtschaftskrisen und umfassende soziale Ungerechtigkeit. Im vergangenen Jahrzehnt erlebten wir die ostasiatische Finanzkrise, die im Sommer 1997 begann, die argentinische Wirtschaftskrise von 1999 bis 2002 und vor allem die «Subprime«-Krise, die 2006 in den Vereinigten Staaten begann und jetzt die größte Finanzkrise der Nachkriegszeit geworden ist. Ist es deswegen richtig zu sagen, daß die Wiederkehr des Interesses an Marx auch auf der Krise der kapitalistischen Gesellschaft beruht, und darauf, daß gestützt auf ihn die grundlegenden Widersprüche der heutigen Welt erklärt werden können?

Ob die zukünftige Politik der Linken einmal erneut von Marx’ Analyse angeregt wird wie die alten sozialistischen und kommunistischen Bewegungen, wird davon abhängen, was mit dem Weltkapitalismus passiert. Aber das bezieht sich nicht nur auf Marx, sondern auf die Linke als kohärenter politischer Ideologie und als Projekt. Da – wie Sie richtig sagen – die Wiederkehr des Interesses an Marx weitgehend – ich würde sagen hauptsächlich – auf der gegenwärtigen Krise der kapitalistischen Gesellschaft basiert, ist die Aussicht vielversprechender als in den 1990er Jahren.

Die derzeitige Finanzkrise, die in den USA zu einer großen ökonomischen Depression werden kann, bedeutet ein dramatisches Versagen der Theologie des unkontrollierten freien Marktes und zwingt sogar die US-Regierung, staatliche Maßnahmen in Erwägung zu ziehen, die man seit den 1930ern vergessen hatte. Politische Zwänge schwächen bereits das Engagement von wirtschaftspolitisch neoliberalen Regierungen für unkontrollierte, unbegrenzte und unregulierte Globalisierung. In einigen Fällen wie in China rufen die enormen Ungleichheiten und Ungerechtigkeiten, die durch einen En-gros-Übergang zur Wirtschaft eines freien Marktes verursacht werden, gewaltige Probleme für die soziale Stabilität hervor und lassen selbst auf den höheren Ebenen der Regierung Zweifel aufkommen.

Es ist klar, daß jede «Rückkehr zu Marx» wesentlich eine Rückkehr zu Marx’ Analyse des Kapitalismus und zu deren Platz in der historischen Evolution der Menschheit ist – eingeschlossen vor allem seine Analyse der zentralen Instabilität der kapitalistischen Entwicklung, die durch von ihr selbst hervorgebrachte periodische Wirtschaftskrisen voranschreitet. Kein Marxist konnte auch nur für einen Moment wähnen, daß der liberale Kapitalismus sich selbst für immer etabliert hätte – wie neoliberale Ideologen 1989 behaupteten –, daß die Geschichte zu einem Ende gekommen sei, oder daß tatsächlich irgendein System menschlicher Verhältnisse jemals abschließend und endgültig sein könnte.

Wenn die politischen und intellektuellen Kräfte der internationalen Linken auf die Ideen von Marx verzichteten, würden sie dann einen grundlegenden Leitfaden für die Prüfung und Transformation der heutigen Realität verlieren?

Kein Sozialist kann auf die Ideen von Marx verzichten, da seine Überzeugung, daß auf den Kapitalismus eine andere Form der Gesellschaft folgen muß, nicht auf Hoffnung oder Willen beruht, sondern auf einer ernsthaften Analyse der historischen Entwicklung, besonders in der kapitalistischen Ära. Seine aktuelle Vorhersage, daß der Kapitalismus durch ein gesellschaftlich geleitetes und geplantes System ersetzt werden wird, erscheint immer noch begründet, auch wenn er sicherlich die Marktelemente unterschätzte, die in jedem nach-kapitalistischem System überleben würden. Da er sich sehr bewußt jeder Spekulation über die Zukunft enthielt, kann er nicht für die besonderen Methoden verantwortlich gemacht werden, mit denen «sozialistische» Wirtschaften im «real existierendem Sozialismus» organisiert wurden. Was die Ziele des Sozialismus angeht, war Marx nicht der einzige Denker, der eine Gesellschaft ohne Ausbeutung und Entfremdung wollte, in der alle menschlichen Wesen ihre Fähigkeiten entfalten können, aber er drückte dieses Bestreben kraftvoller aus als irgendein anderer, und seine Worte haben noch immer die Kraft zu begeistern.

Marx wird jedoch nicht als ein politischer Anreger der Linken zurückkehren, bevor nicht verstanden wird, daß seine Schriften nicht als autoritative oder anderweitige politische Programme behandelt werden sollten, auch nicht als Beschreibungen der aktuellen Situation des heutigen Weltkapitalismus, sondern eher als Leitfäden zu seiner Art, die Natur der kapitalistischen Entwicklung zu begreifen. Wir können und sollten auch nicht vergessen, daß er nicht dazu kam, eine zusammenhängende und völlig durchdachte Vorstellung seiner Ideen zu liefern – trotz der Versuche von Engels und anderen, einen Band II und III des «Kapital» aus den Manuskripten von Marx zu konstruieren. Wie die «Grundrisse» zeigen, hätte selbst ein vollständiges «Kapital» nur einen Teil von Marx’ eigenem, vielleicht ausufernd ehrgeizigem Plan dargestellt.

Auf der anderen Seite wird Marx für die Linke nicht an Bedeutung gewinnen, bevor nicht die gegenwärtige Tendenz bei radikalen Aktivisten, Antikapitalismus in Antiglobalismus zu wenden, zu einem Ende kommt. Die Globalisierung gibt es und sie ist – falls es nicht zu einem Kollaps der menschlichen Gesellschaft kommt – irreversibel. Marx erkannte sie in der Tat als Faktum an und – als Internationalist – begrüßte er sie im Prinzip. Was er kritisierte und was wir kritisieren müssen, war die Art der Globalisierung, die der Kapitalismus produzierte.

Im Vorwort zu dem von mir herausgegebenen Sammelband über die «Grundrisse» von 1857/1858 (siehe unten) halten Sie fest, daß diese «Analysen und Einsichten enthalten, z. B. über Technologie, die Marx’ Untersuchung des Kapitalismus weit über das 19. Jahrhundert hinausheben, in eine Gesellschaftsära, in der Produktion nicht länger Massenarbeit erfordert, einer Ära der Automation, des Potentials von Freizeit, und der Transformation von Entfremdung unter solchen Umständen. Es ist der einzige Text, der etwas über Marx’ eigene Bemerkungen zur kommunistischen Zukunft in der ›Deutschen Ideologie‹ hinausgeht. Kurz gesagt, er wurde richtig beschrieben als Marx’ Denken in seiner reichsten Form.» Daher: Was könnte das Ergebnis einer neuen Lektüre der «Grundrisse» heute sein?

Es gibt wahrscheinlich nicht mehr als eine Handvoll Herausgeber und Übersetzer, die komplette Kenntnis von dieser gewaltigen und offenkundig schwierigen Textmasse haben. Aber eine Wiederlektüre oder besser eine heutige Lektüre könnte uns helfen, Marx neu zu durchdenken: Zu unterscheiden, was das Allgemeine in Marx’ Analyse des Kapitalismus ist und was das Spezifische in der Situation einer «bürgerlichen Gesellschaft» Mitte des 19. Jahrhunderts. Wir können nicht vorhersagen, welche Schlußfolgerungen aus dieser Untersuchung möglich und wahrscheinlich sind, nur, daß sie sicherlich nicht einmütige Zustimmung finden werden.

Warum ist es heute wichtig, Marx zu lesen?

Jedem, der an Ideen interessiert ist, ob Universitätsstudent oder nicht, ist offenkundig klar, daß Marx einer der größten philosophischen Köpfe und ökonomischen Analytiker des 19. Jahrhunderts war und es bleiben wird, sowie – in den besten Passagen – der Autor einer leidenschaftlichen Prosa. Es ist außerdem wichtig, Marx zu lesen, weil die Welt, in der wir heute leben, nicht verstanden werden kann ohne den Einfluß, den die Schriften dieses Mannes auf das 20. Jahrhundert hatten. Und schließlich sollte er gelesen werden, weil – wie er selbst schrieb, die Welt nicht verändert werden kann, wenn man sie nicht verstanden hat – und Marx’ Schriften bleiben ein überragender Leitfaden zum Verständnis der Welt und der Probleme, denen wir entgegentreten müssen.

Übersetzung aus dem Englischen: Arnold Schölzel

Categories
Interviews

The Current Importance of Marx, 150 Years after the Grundrisse

Conversation with Eric Hobsbawm

M. M. Professor Hobsbawm, two decades after 1989, when he was too hastily consigned to oblivion, Karl Marx has returned to the limelight.

Freed from the role of instrumentum regni to which he was assigned in the Soviet Union, and from the shackles of “Marxism-Leninism”, he has in the last few years not only received intellectual attention through new publication of his work, but also been the focus of more widespread interest. Indeed in 2003, the French magazine Nouvel Observateur dedicated a special issue to Karl Marx – le penseur du troisième millénaire? (Karl Marx – the thinker of the third millennium?). A year later, in Germany, in an opinion poll sponsored by the television company ZDF to establish who were the most important Germans of all time, more than 500,000 viewers voted for Marx; he came third in the general classification and first in the “current relevance” category. Then, in 2005, the weekly Der Spiegel portrayed him on the cover under the title Ein Gespenst kehrt zurück (A spectre is back), while listeners to the BBC Radio 4 programme In Our Time voted for Marx as their Greatest Philosopher.

1) In a recent public conversation with Jacques Attalì, you said that paradoxically “it is the capitalists more than others who have been rediscovering Marx”, and you talked of your astonishment when the businessman and liberal politician George Soros said to you “I’ve just been reading Marx and there is an awful lot in what he says”. Although weak and rather vague, what are the reasons for this revival? Is his work likely to be of interest only to specialists and intellectuals, being presented in university courses as a great classic of modern thought that should never be forgotten? Or could a new “demand for Marx” come in the future from the political side as well?

E. H. There is an undoubted revival of public interest in Marx in the capitalist world, though probably not as yet in the new East European members of the European Union. It was probably accelerated by the fact that the 150th anniversary of the publication of the Manifesto of the Communist Party coincided with a particularly dramatic international economic crisis in the midst of a period of ultra-rapid free market globalization.

Marx had predicted the nature of the early 21st century world economy a hundred and fifty years earlier, on the basis of his analysis of “bourgeois society”. It is not surprising that intelligent capitalists, especially in the globalized financial sector, were impressed by Marx, since they were necessarily more aware than others of the nature and instabilities of the capitalist economy in which they operated. Most of the intellectual Left no longer knew what to do with Marx. It had been demoralised by the collapse of the social-democratic project in most North Atlantic states in the 1980s and the mass conversion of national governments to free market ideology, as well as by the collapse of the political and economic systems that claimed to be inspired by Marx and Lenin. The so-called “new social movements” like feminism either had no logical connection with anti-capitalism (though as individuals their members might be aligned with it) or they challenged the belief in endless progress in human control over nature, which both capitalism and traditional socialism had shared. At the same time the “proletariat”, divided and diminished, ceased to be credible as Marx’s historical agent of social transformation. It is also the case that since 1968 the most prominent radical movements have preferred direct action not necessarily based on much reading and theoretical analysis.

Of course this does not mean that Marx will cease to be regarded as a great and classical thinker, although for political reasons, especially in countries like France and Italy with once powerful Communist parties, there has been a passionate intellectual offensive against Marx and Marxist analyses, which was probably at its height in the 1980s and 1990s. There are signs that it has now run its course.

2) M. M. Throughout his life Marx was a shrewd and tireless researcher, who sensed and analysed better than anyone else in his time the development of capitalism on a world scale. He understood that the birth of a globalized international economy was inherent in the capitalist mode of production and predicted that this process would generate not only the growth and prosperity flaunted by liberal theorists and politicians but also violent conflicts, economic crises and widespread social injustice. In the last decade we have seen the East Asian Financial Crisis, which started in the summer of 1997, the Argentinian economic crisis of 1999-2002 and, above all, the subprime mortgage crisis, which started in the United States in 2006 and has now become the biggest post-war financial crisis. Is it right to say, therefore, that the return of interest in Marx is also based on the crisis of capitalist society and on his enduring capacity to explain the profound contradictions of today’s world?

E. H. Whether the future politics of the Left will once again be inspired by Marx’s analysis, as the old socialist and communist movements were, will depend on what happens to world capitalism. But this applies not only to Marx but to the Left as a coherent political ideology and project. Since, as you say correctly, the return of interest in Marx is largely – I would say mainly – based on the current crisis of capitalist society, the outlook is more promising than it was in the 1990s. The present world financial crisis, which may well become a major economic depression in the USA, dramatises the failure of the theology of the uncontrolled global free market, and forces even the US government to consider taking public actions forgotten since the 1930s. Political pressures are already weakening the commitment of economic neo-liberal governments to uncontrolled, unlimited and unregulated globalization. In some cases (China) the vast inequalities and injustices caused by a wholesale transition to a free market economy already raise major problems for social stability and raise doubts even at the higher levels of government.

It is clear that any “return to Marx” will be essentially a return to Marx’s analysis of capitalism and its place in the historical evolution of humanity – including, above all, his analysis of the central instability of capitalist development, which proceeds through self-generated periodic economic crises, with political and social dimensions. No Marxist could believe for a moment that, as neo-liberal ideologists argued in 1989, liberal capitalism had established itself forever, that history had come to an end, or indeed that any system of human relations could ever be final and definitive.

3) M. M. Do you not think that if the political and intellectual forces of the international left, who are questioning themselves with regard to socialism in the new century, were to foreswear the ideas of Marx, they would lose a fundamental guide for the examination and transformation of today’s reality?

E. H.: No socialist can foreswear the ideas of Marx, since his belief that capitalism must be succeeded by another form of society is based not on hope or will but on a serious analysis of historical development, particularly in the capitalist era. His actual prediction that capitalism would be replaced by a socially managed or planned system still seems reasonable, though he certainly underestimated the market elements which would survive in any post-capitalist system(s). Since he deliberately abstained from speculation about the future, he cannot be made responsible for the specific ways in which “socialist” economies were organised under “really existing socialism”. As to the objectives of socialism, Marx was not the only thinker who wanted a society without exploitation and alienation, in which all human beings could fully realise their potentialities, but he expressed this aspiration more powerfully than anyone else, and his words retain the power to inspire.

However, Marx will not return as a political inspiration to the Left until it is understood that his writings should not be treated as political programmes, authoritative or otherwise, nor as descriptions of the actual situation of world capitalism today, but rather as guides to his way of understanding the nature of capitalist development. Nor can or should we forget that he did not achieve a coherent and fully thought out presentation of his ideas, in spite of attempts by Engels and others to construct a volume II and III of Capital out of Marx’s manuscripts. As the Grundrisse show, even a completed Capital would have formed only part of Marx’s own, perhaps excessively ambitious, original plan.

On the other hand, Marx will not return to the Left until the current tendency among radical activists to turn anti-capitalism into anti-globalism is abandoned. Globalisation exists, and, short of a collapse of human society, is irreversible. Indeed, Marx recognised it as a fact and, as an internationalist, welcomed it, in principle. What he criticised, and what we must criticize, was the kind of globalisation produced by capitalism.

4) M. M. One of Marx’s writings which has provoked the greatest interest amongst new readers and commentators is the Grundrisse. Written between 1857 and 1858, the Grundrisse is the first draft of Marx’s critique of political economy and, thus, also the initial preparatory work on Capital; it contains numerous reflections on matters that Marx did not develop elsewhere in his incomplete oeuvre. Why, in your opinion, are these manuscripts one of Marx’s writings which continue to provoke more debate than any other, in spite of the fact that he wrote them only to summarise the foundations of his critique of political economy? What is the reason for their persistent appeal?

E. H. In my view the Grundrisse have made so large an international impact on the Marxian intellectual scene for two connected reasons. They were virtually unpublished before the 1950s, and, as you say, contained a mass of reflections on matters that Marx did not develop elsewhere. They were not part of the largely dogmatised corpus of orthodox Marxism in the world of Soviet socialism, yet Soviet socialism could not simply dismiss them. They could therefore be used by Marxists who wanted to criticise orthodoxy or widen the scope of Marxist analysis by an appeal to a text which could not be accused of being heretical or anti-Marxist. Hence the editions of the 1970s and 1980s (well before the fall of the Berlin Wall) continued to provoke debate largely because in these manuscripts Marx raised important problems which were not considered in Capital, for instance, the questions raised in my preface to the volume of essays you collected [Karl Marx’s Grundrisse. Foundations of the Critique of Political Economy 150 Years Later, edited by M. Musto, London—New York: Routledge 2008; http://www.routledgeeconomics.com/books/Karl-Marxs-Grundrisse-isbn9780415437493 ].

5) M. M. In the preface to this book, written by various international experts to mark the 150th anniversary of its composition, you have written: “Perhaps this is the right moment to return to a study of the Grundrisse less constricted by the temporary considerations of leftwing politics between Nikita Khrushchev’s denunciation of Stalin and the fall of Mikhail Gorbachev”. Moreover, to underline the enormous value of this text, you stated that the Grundrisse “contains analyses and insights, for instance about technology, that take Marx’s treatment of capitalism far beyond the nineteenth century, into the era of a society where production no longer requires mass labour, of automation, the potential of leisure, and the transformations of alienation in such circumstances. It is the only text that goes some way beyond Marx’s own hints of the communist future in the German Ideology. In a few words, it has been rightly described as Marx’s thought at its richest.” Therefore, what might be the result of re-reading the Grundrisse today?

E. H. There are probably not more than a handful of editors and translators who have full knowledge of this large and notoriously difficult mass of texts. But a re-rereading, or rather reading, of them today could help us to rethink Marx: to distinguish what is general in Marx’s analysis of capitalism from what was specific to the situation of mid-nineteenth-century “bourgeois society”. We cannot predict what conclusions from this analysis are possible and likely, only that they will certainly not command unanimous agreement.

6) M. M. To finish, one final question. Why is it important today to read Marx?

E. H. To anyone interested in ideas, whether a university student or not, it is patently clear that Marx is and will remain one of the great philosophical minds and economic analysts of the nineteenth century, and, at his best, a master of passionate prose. It is also important to read Marx because the world in which we live today cannot be understood without the influence that the writings of this man had on the twentieth century. And finally, he should be read because, as he himself wrote, the world cannot be effectively changed unless it is understood – and Marx remains a superb guide to understanding the world and the problems we must confront.

Eric Hobsbawm is considered one of the greatest living historians. He is President of Birkbeck College (London University) and Professor Emeritus at the New School for Social Research (New York). Among his many writings are the trilogy about the “the long 19th century”: The Age of Revolution: Europe 1789-1848 (1962); The Age of Capital: 1848-1874 (1975); The Age of Empire: 1875-1914 (1987), and the book The Age of Extremes: The Short Twentieth Century, 1914-1991 (1994).

Marcello Musto is editor of Karl Marx’s Grundrisse: Foundations of the Critique of Political Economy, London-New York: Routledge 2008.

Categories
Journal Articles

A Grundrisse terjesztése és fogadtatásavilágszerte

1858-1953: száz év magány
Amikor 1858-ban Marx befejezte a Grundrisse írását, és nekilátott A politikai gazdaságtan bírálatához (Zur kritik der politischen Ökonomie) című műve kidolgozásának, akkor a korábbiból egyes részeket átvett ebbe az újabb művébe, de aztán soha többé nem nyúlt hozzá. Tény, hogy az 1861-1863 közötti időszakban született kéziratokat leszámítva, A tőke előkészítő tanulmányaiban egyetlen alkalommal sem hivatkozik a Grundrissére, pedig bevett szokása volt, hogy korábbi műveire utal, sőt, hogy teljes szövegrészeket változatlanul átemel újabb írásaiba. A Grundrisse azokkal a vázlatokkal hevert együtt, melyeket a szerző nem szándékozott hasznosítani, mivel olyan specifikus problémák elemzésébe merült bele, melyekkel e vázlatok nem foglalkoztak.

Teljességgel biztosan nem állíthatjuk, hogy Friedrich Engels sem olvasta soha a Grundrissét, de azt igen, hogy ennek meglehetősen nagy a valószínűsége. Köztudott, hogy Marxnak A tőke első kötetét sikerült csak befejeznie, és a második, illetve a harmadik kötet félbehagyott kéziratait Engels válogatta és rendezte kiadásra. E válogatás során Engels minden bizonnyal több tucatnyi, A tőke előtanulmányaként született jegyzetfüzetet nézett át, és így joggal feltételezhetjük, hogy miközben a kézirathegyekben rendet kívánt teremteni, a Grundrissét is átlapozta és nyílván arra következtetésre jutott, hogy A tőke egy korai változata – még az 1859-ben írott A politikai gazdaságtan bírálatához című mű megszületése előtti -, vagyis hogy nem veheti hasznát a kötetek összeállításában. Ráadásul Engels soha nem tett említést a Grundrisséről, sem A tőke általa sajtó alá rendezett két kötetéhez írott előszavában, sem kiterjedt levelezésében.

Engels halála után Marx eredeti kéziratainak java Berlinbe, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) archívumába került, ahol az elképzelhető legnagyobb mellőzésben részesültek. A párton belül dúló politikai csatározások útját állták annak, hogy Marx hagyatékának számos, jelentős darabja megjelenhessen; mi több, a kéziratok szétszóródtak, és ez a helyzet eredményezte, hogy műveinek teljes kiadása olyan hosszú ideig váratott magára. Még azzal sem törődött senki, hogy Marx intellektuális örökségéről részletes, alapos leltárt készítsen, és ez vezetett aztán ahhoz, hogy a Grundrisse a többi kézirat között lappangott.

Ebben az időszakban mindössze egy részlete látott napvilágot, és ez a „Bevezetés” volt, melyet Karl Kautsky 1903-ban a Die Neue Zeit hasábjain adott közre egy rövidke jegyzet kíséretében, mely szerint „a vázlattöredék” 1857. augusztus 23-án készült. Mivel Kautsky úgy vélte, a szöveget Marx fő művéhez bevezetőként írta, ezért az Einleitung zu einer Kritik der politischen Ökonomie (Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához) címet adta neki, és kijelentette, hogy „töredékes jellege ellenére” a szöveg „számtalan új megközelítést kínál” (Marx, 1903: 710, n. 1). A publikáció jelentős visszhangot keltett: hamarosan napvilágot látott a francia (1903) és az angol nyelvű (1904) fordítás is, és hamarosan még szélesebb körben vált ismertté, amikor Kautsky 1907-ben A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai című Marx- mű függelékeként megjelentette. Az első fordításokat továbbiak követték, így például 1922-ben oroszul, 1926-ban japán nyelven, 1927-ben görögül és 1930-ban kínaiul is megjelent; végül ez lett az egész marxi elmélet egyik legtöbbet hivatkozott és legtöbbször értelmezett darabja.

A szerencse rámosolygott a „Bevezetés”-re, ám a Grundrisse egészében az ismeretlenség homályába merült hosszú időre. Alig hihető, hogy Kautsky a „Bevezetés” felfedezésekor nem bukkant volna rá az egész kéziratra, de erre egyetlen esetben sem utalt. És egy kicsivel később, 1905 és 1910 között, amikor elhatározta, hogy közreadja Marx néhány korábban ismeretlen művét, elsődlegesen az 1861-1863 között írott munkákra koncentrált, melyeknek az Értéktöbblet-elméletek címet adta.

A Grundrisse felfedezésére végül 1923-ban került sor; David Rjanazov, a moszkvai Marx-Engels Intézet (MEI) igazgatója és a Marx Engels Gasamtausgabe (MEGA), azaz Marx és Engels összes művei kiadásának felelős szerkesztője bukkant rá a kéziratok között. Miután a hagyatékot Berlinben áttanulmányozta, jelentésében beszámolt a moszkvai Szocialista Akadémiának a Grundrisse létezéséről, Marx és Engels irodalmi hagyatékáról:

„Marx iratai között újabb nyolc jegyzetfüzetet találtam, melyek közgazdasági tanulmányokat tartalmaznak… A kéziratok valószínűleg az 1850-es évek közepén íródtak, és Marx művének [A tőke] első vázlatát tartalmazza, melynek a szerző még nem adott címet ekkoriban; ez ugyanakkor A politikai gazdaságtan bírálatához című mű első változatának [is] tekinthető.”1 (Rjazanov, 1925: 393-394)

„Az egyik jegyzetfüzetben” – folytatja Rjazanov – „Kautsky megtalálta A politikai gazdaságtan bírálatához című mű «Bevezetését» „- és úgy véli, hogy A tőke előtanulmányainak kéziratai „kiemelkedő jelentőséggel bírnak abból a szempontból, hogy rávilágítanak Marx intellektuális fejlődésének történetére és jellemző kutatási és munkamódszerére” (Rjazanov, 1925: 394).

A MEGA kiadásáról a MEI, a frankfurti Társadalomkutató Intézet és a Német Szociáldemokrata Párt (mely még ekkor is a Marx – Engels hagyaték őrzője volt) által kötött megállapodás értelmében több más kiadatlan írással együtt a Grundrisséről is fényképmásolat készült, és ezt a moszkvai szakértők kezdték tanulmányozni. 1925 és 1927 között a MEI munkatársa, Pavel Veller katalógusba vette A tőke összes előkészítő tanulmányát, melyek sorában az első éppen a Grundrisse volt. 1931-re elkészült a teljes mű desifrírozása és gépelése, és 1933-ban oroszul megjelent egy része is „A pénzről szóló fejezet” címmel, melyet két évvel később németül is kiadtak. Végül 1936-ban a Marx-Engels-Lenin Intézet (MELI, a MEI utódintézménye) a Grundrisse szövegét tartalmazó nyolc jegyzetfüzetből hatot megszerzett, s ezzel lehetővé vált a felmerült szerkesztői problémák megoldása is.

1939-ben Marx jelentős kéziratai közül utolsóként végül megjelent Moszkvában életének egyik legtermékenyebb korszakából való, terjedelmes műve Grundrisse der Kritik der politischen Ökonomie (Rohentwurf) 1857-1858 címmel, melyet Pavel Veller adott a kéziratnak. Két évvel később napvilágot látott egy függelék (Anhang) is, melyben Marxnak az 1850-1851-ben Ricardo: A politikai gazdaságtan és az adózás elvei című művéhez írott kommentárjai, Bastiat és Carey nézeteinek bírálata, a Grundrisséhez készített saját kezű tartalomjegyzéke, továbbá az 1859-es A politikai gazdaságtan bírálatához készített előtanulmányainak szövege (az ún. Urtext) szerepelt. Az 1939-es kiadásban a MELI bevezetője rávilágított a szöveg kivételes jelentőségére: „…az 1857-1858-ban írott kézirat, mely teljességében ebben a kötetben lát először napvilágot, Marx közgazdasági műveinek sorában meghatározó fejlődési fokot jelentett” (Marx-Engels-Lenin-Institut 1939: VII).

Bár a szerkesztői alapelvek és a kiadvány formája megegyezett a MEGA köteteiével, a Grundrisse mégsem került be a kötetek sorába, hanem önálló kiadványként jelent meg. Mi több, a második világháború közelsége hatással volt a mű további sorsára: gyakorlatilag az ismeretlenség homálya fedte. Az első kiadás háromezer példánya hamarosan rendkívüli ritkasággá változott, és csak néhány példány került ki a Szovjetunióból. A Grundrisse az 1928 és 1947 között megjelent Szocsinénija – Marx és Engels műveinek első orosz nyelvű gyűjteményes kiadása – kötetei között nem szerepelt, az első német nyelvű kiadásra pedig csak 1953-ban került sor. Míg egyfelől megdöbbentő, hogy egy olyan szöveg, mint a Grundrisse, egyáltalán megjelenhetett a sztálini korszakban, hiszen az akkoriban vitathatatlannak tekintett dialmat – a szovjet típusú „dialektikus-materializmus” – kánonjaihoz képest eretnekségeket tartalmazott, másfelől azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy akkoriban ez volt a legjelentősebb olyan Marx-szöveg, amely Németországban ismeretlen volt. Amikor végül Kelet-Berlinben harmincezer példányban megjelent, a kiadás a Karl Marx Jahr, a Marx-évforduló (a szerző születésének százharmincötödik és halálának hetvenedik éve) egyik ünnepi eseménye lett. Így esett, hogy az 1857-1858-ban írott Grundrisse világszerte csak 1953-tól, száz év magányt követően olvasható.

Világszerte ötszázezer példányban hozzáférhető a könyv
Annak ellenére, hogy ennek a jelentős, A tőke előtt íródott új kéziratnak számottevő visszhangja volt, illetve hogy milyen kiemelkedő elméleti értéknek tekintik világszerte, a Grundrisse további fordításai meglehetősen sokat várattak magukra.

A „Bevezetés” mellett egy másik kivonat – „A tőkés termelést megelőző formák”- keltett először érdeklődést. Ezt a szöveget 1939-ben fordították oroszra, aztán 1947-1948-ban oroszból japánra. Ezt követően ennek a részletnek az önálló kiadása német nyelven, illetve angol nyelvű fordítása végre meghozta a szélesebb körű ismertséget: a német kiadás 1952-ben jelent meg a Kleine Bücherei des Marxismus-Leninismus (Kis marxista-leninista könyvtár) című sorozat részeként, s ez szolgált alapul a magyar és az olasz fordítás elkészítéséhez ( magyarul 1953-ban, olaszul pedig 1954-ben); az angol nyelvű kiadás pedig, mely 1964-ben készült el, lehetővé tette a mű megismerését az angol nyelvű olvasóközönség számára és az argentinai (1966) és spanyolországi (1967) megjelenés révén elérhetővé vált a spanyol nyelvű olvasók számára is. Eric Hobsbawm, az angol nyelvű kiadás szerkesztője, a marxi szöveg elé bevezetőt írt, amelyben kiemelte a mű jelentőségét: A tőkést termelést megelőző formák – írja – „jelentették Marx legszisztematikusabb kísérletét a történelmi evolúció problémájának megragadására”, és „kétségek nélkül megállapíthatjuk, hogy minden olyan marxista történeti elemzés, mely figyelmen kívül hagyja [ezt a művet], ezen írás fényében újragondolandó” (Hobsbawm 1964: 10). Világszerte egyre több társadalomtudós látott hozzá a szöveg értelmezéséhez, mely számos újabb nyelveken jelent meg, és mindenhol jelentős történelmi és elméleti vitákat eredményezett.

A Grundrisse teljes szövegének fordításaira az 1950-es évek végétől került sor; a mű lassan, de feltartóztathatatlanul beszivárgott a köztudatba, és ez végső soron elvezetett Marx életművének alaposabb és bizonyos tekintetben a korábbiaktól eltérő megítéléséhez. A mű legkiválóbb értelmezői az eredeti, német nyelvű szöveggel küzdöttek meg, de szélesebb körű tanulmányozására – mind a németül nem olvasó társadalomtudósok, mind pedig különösen a politikai aktivisták és az egyetemi hallgatók körében – azt követően került sor, hogy a nemzeti nyelvű fordítások is napvilágot láttak.

Az első fordítások Keleten jelentek meg: Japánban (1958-1965), illetve Kínában (1962-1978). Az orosz nyelvű kiadásra a Szovjetunióban csak 1968-1969-ben került sor; ekkor a Grundrisse a Szocsinenija (1955-1966) második, kibővített kiadásának pótköteteként szerepelt. Az, hogy a korábbi kiadásból ez a mű kimaradt, azzal a súlyos következménnyel járt, hogy ugyancsak kimaradt az 1956-1968 között megjelent Marx-Engels Werke (MEW) című sorozatból, mely a szovjet szövegválogatás alapján készült. A MEW – Marx és Engels műveinek legszélesebb körben használt kiadása, mely egyúttal a többi fordítás alapjául is szolgált – ilyenformán nem tartalmazta a Grundrisse szövegét egészen 1983-ig, amikor az összkiadás pótköteteként végül megjelent.

A Grundrisse az 1960-as évek végén kezdett elterjedni Nyugat-Európában is. Az első fordítás Franciaországban jelent meg (1967-1968), de ez meglehetősen gyenge minőségű szöveg volt, és 1980-ban újabb, immár hitelesebb fordítással kellett felváltani. Ezt az olasz kiadás követte 1968 és 1970 között, s kezdeményezője lényegileg – akárcsak Franciaországban – olyan kiadó volt, mely a kommunista párttól függetlenül működött.

A spanyol nyelvű kiadás az 1970-es években jelent meg. Ha eltekintünk a Kubában 1970-1971-ben kiadott spanyol változattól, mely a szövegnek meglehetősen gyenge fordítása volt, mivel a francia változat alapján készült, továbbá ha figyelembe vesszük, hogy a kubai kiadás kizárólag a szigetországban volt elérhető, akkor kijelenthetjük, hogy az első alkalmas spanyol fordítás Argentínában 1971 és 1976 között látott napvilágot. Ezt hamarosan követte újabb három, Spanyolországban, Argentínában és Mexikóban együttműködve készült újabb fordítás, s ezzel a Grundrisse fordításai között a spanyol nyelvűek szerepelnek a legnagyobb számban.

Az angol fordítást megelőzve először egy válogatás jelent meg 1971-ben, melynek szerkesztője, David McLellan, felcsigázta az olvasók várakozását: „ A Grundrisse jóval több, mint A tőkéhez készült vázlatos tanulmány” (McLellan 1971: 2); minden más marxi műnél inkább képes „Marx gondolatrendszerének szintézisét” nyújtani. „Bizonyos értelemben Marx mindegyik műve befejezetlen, de a legteljesebb közülük a Grundrisse” (McLellan 1971: 14-15). A teljes szöveg fordítása végül 1973-ban készült el, vagyis éppen húsz évvel a német nyelvű kiadás után. A fordító, Martin Nikolaus, ezt írta az előszóban: „Életrajzi és történelmi jelentőségén túl ezek [a Grundrisse szövegei] sok új anyaggal szolgálnak, és Marx teljes politikai-közgazdasági tervezete egyetlen létező vázlatának tekinthetjük… A Grundrisse Marx elméletének minden egyes korábbi, komoly interpretációját újragondolásra készteti és mérlegre teszi” (Nicolaus 1973: 7).

Az 1970-es évek a kelet-európai fordítások történetében is meghatározó jelentőségű évtizednek bizonyultak. Miután a Szovjetunióban a Grundrisse kiadása zöld utat kapott, már semmi nem állt útjában a „szatelit” országokban sem a fordításnak: Magyarországon 1972-ben, Csehszlovákiában 1971-1977-ben cseh nyelven, 1974-1975-ben szlovákul) és Romániában 1972-1974-ben, illetve Jugoszláviában 1979-ben került a könyv az olvasók kezébe. Ugyanebben az időszakban, nagyjából egy időben jelent meg két, egymással szemben álló dán kiadás. Az egyiket a Dán Kommunista Párt által támogatott könyvkiadó dobta piacra 1974-1978-ban, a másikat pedig az újbaloldalhoz közeli kiadó (1975-1977).
A nyolcvanas években a Grundrisse fordítása Iránban is megjelent (1985-1987), ahol is ez volt az első olyan perzsa nyelven kiadott Marx-mű, mely a szigorú szerkesztői-kiadói elveknek megfelelt. Ugyancsak ebben az évtizedben a könyv számos további európai nyelven is megjelent. A szlovén kiadás 1985-ben indult, a lengyel és a finn pedig 1986-ban (az utóbbi szovjet támogatással).

A Szovjetunió felbomlása és az ún. „létező szocializmusnak” – valójában a marxi elmélet égbekiáltó megcsúfolásának – bukása után Marx írásainak kiadása egy időre szünetelt. Ugyanakkor azonban még azokban az években is, amikor a Marxot övező csendet csak azok törték meg, akik biztosak lehettek abban, hogy írásaik sorsa a teljes mellőzés lesz, a Grundrisse újabb és újabb fordításai láttak napvilágot. A görög (1989-1992), a török (1999-2003), dél-koreai (2000) és a brazíliai (kiadását 2008-ra tervezik) megjelenések révén Marx e műve az elmúlt két évtizedben a legtöbb idegen nyelvre lefordított könyv lett.

Összegezve, a Grundrisse teljes szövegét eddig huszonkét nyelvre2 fordították le, összesen harminckét változatban. A részleges kiadásokat nem számítva eddig több mint ötszázezer példányban3 látott napvilágot – s ez az adat minden bizonnyal nagyon meglepné azt a férfiút, aki a Grundrissét a legnagyobb sietséggel csak azért írta, hogy összegezze azokat az eredményeket, melyekre közgazdasági tanulmányai során addig jutott.

Olvasók és szövegelemzők
A Grundrisse recepciójának – akárcsak terjesztésének – történetére az jellemző, hogy meglepően későn kezdődött. Ennek döntő oka pedig, eltekintve azoktól a kitérőktől és fordulatoktól, melyek újrafelfedezését kísérték, magának a töredékesen és elnagyoltan felvázolt kéziratnak a komplexitása, mely olyannyira megnehezítette értelmezését, illetve idegen nyelvű változatainak elkészítését. Ebből a szempontból is figyelemre méltó az irányadó, tekintélyes tudós, Roman Rosdolsky alábbi megállapítása:

„1948-ban, amikor jó szerencsém lehetővé tette, hogy a nagyon nehezen megszerezhető könyv egyik példányát tanulmányozhassam…, az első perctől kezdve egyértelmű volt számomra, hogy ez a mű alapvető szerepet játszik Marx elméletében. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy szokatlan formája bizonyos értelemben homályosnak mondható megfogalmazása kevéssé teszi alkalmassá arra, hogy széles olvasóközönséghez juthasson közel.” (Rodolsky 1977: xi)

Ezek a megfontolások indították arra Rosdolskyt, hogy kísérletet tegyen a szöveg világos magyarázatára és kritikai vizsgálatára: az eredmény a Zur Entstehungsgesschichte des Marxischen ‘Kapital’. Der Rohentwurf des ‘Kapital’ 1857-1858 (Marx: A tőke című művének létrejötte), amely 1968-ban Németországban jelent meg és mindmáig a Grundrissével foglalkozó első és legfontosabb monográfia. Ez a sok nyelvre lefordított munka bátorította Marx könyvének fordítóit és terjesztőit, és jelentős hatást gyakorolt a nyomában járó szövegelemzésekre is.

Ezerkilencszázhatvannyolc kiemelkedő dátumnak bizonyult a Grundrisse sorsát illetően. Rosdolsky könyvén kívül ebben az évben jelent meg a könyv első angol nyelvű elemzése is a New Left Review márciusi és áprilisi számában; ezt Martin Nicolaus írta „The Unknown Marx” címmel. Az esszének köszönhető a Grundrisse szélesebb körű megismertetése és annak az igénynek a megfogalmazása, hogy a teljes szöveg fordítása megkerülhetetlen. Időközben a Grundrisse Németországban és Olaszországban a diáklázadások néhány vezetőjét egyszerűen lenyűgözte; felvillanyozta őket a mű lapjain lépésről lépésre kibontakozó, radikális és gyújtó hatású mondandó. A vonzerő ellenállhatatlannak bizonyult különösen azon újbaloldaliak körében, akiknek feltett szándéka volt a marxizmus-leninizmus által meghonosított marxi interpretációval való szakítás.

Másrészt, Keleten is változtak az idők. Egy rövid, bevezető korszakot követően, amikor is a Grundrissét teljesen mellőzték vagy csak félénken közeledtek hozzá, gyökeres fordulat állt be Vitalij Vigodszkij bevezető tanulmányának megjelenésével – Isztorija odnogo velikogo otkrütija Karla Marxa (Egy nagyszabású felfedezés története: Hogyan írta Marx A tőkét), melyet 1965-ben publikált oroszul, 1967-ben pedig a Német Demokratikus Köztársaságban németül . Meghatározása szerint ez „zseniális mű”, mely „a marxizmus »teremtő laboratóriumába« vezet be minket és lehetővé teszi számunkra, hogy lépésről lépésre nyomon kövessük azt a folyamatot, melynek során Marx kidolgozta közgazdasági elméletét” és melyhez ennélfogva szükségszerűen csak kellő óvatossággal lehet közelíteni (Vigodszkij 1974: 44).

A Grudrisse mindössze néhány év alatt kulcsfontosságú szöveg lett sok befolyásos marxista számára. A fentiekben már említetteken túl élénken foglalkoztatta a következő társadalomtudósokat: Walter Tuchscheerert a Német Demokratikus Köztársaságban, Alfred Schmidtet a Német Szövetségi köztársaságban, a magyarországi Budapesti Iskola tagjait, Lucien Sève-et Franciaországban, a japán Kijoaki Hiratát, a jugoszláv Gajo Petrovičot, az olasz Antonio Negrit, a lengyel Adam Schaffot és az ausztrál Allen Oakley-t. Általában megállapítható, hogy a Grundrisse olyan mű lett, mellyel minden komoly Marx-kutatónak meg kellett küzdenie. Sokféle hangsúlyeltolódással ugyan, de a Grundrisse magyarázói lényegében két csoportra bomlottak: egyfelől voltak azok, akik konceptuálisan egész, önmagában is érvényes, autonóm műnek tekintették, másrészt pedig azok, akik szerint csak A tőkét előkészítő egyik tanulmánynak tekintendő. A Grundrisséről folytatott ideológiai vita háttere – a vita alapjában arról folyt, hogy léteznek a marxi gondolatkört legitim és illegitim módon megközelítő interpretációk, melyeknek óriási politikai visszahatásuk van – kedvezett az inadekvát és mai szemmel nézve egészen komikus megközelítéseknek. A Grundrisse legbuzgóbb magyarázói között akadtak olyanok, akik egyenesen azt állították, hogy elméletileg ez fölötte áll A tőkének annak ellenére is, hogy az utóbbihoz még tízévnyi intenzív kutatás eredményeit használta fel a szerző. Hasonlóképp, a Grundrissét alábecsülő tudósok körében akadtak olyanok, akik szerint a mű lényegében semmi újdonsággal nem szolgál korábbi ismereteinkhez képest – leszámítva talán attól a néhány részlettől, melyek új megvilágításba helyezik Marxnak Hegelhez való viszonyát, illetve az elidegenedést taglaló jelentős fejezetektől eltekintve.

Nem pusztán eltérő olvasatok léteztek a Grundrissével kapcsolatban, de tapasztalható volt az a mellőzés is – ebben a tekintetben a legmegdöbbentőbb és legreprezentatívabb példával Louis Althusser szolgált. Még amikor kimondott szándéka volt, hogy Marx feltételezett elhallgatásait feltárja és hogy A tőkét úgy olvassa, hogy „láthatóvá váljanak a még rejtett gondolatmaradványok is” (Althusser and Balibar 1979: 32), megengedte magának azt a luxust, hogy a Grundrisse több száz oldalnyi, igazán szembeötlő szövegét félresöpörje, és Marx eszmerendszerét ifjúkori és érett korszakokra osztotta (amit később heves vitát váltott ki) úgy, hogy közben ügyet sem vetett az 1857-1858-ban keletkezett kéziratok tartalmára és jelentőségére.4

A hetvenes évek közepétől ugyanakkor a Grundrisse egyre több olvasót és szövegelemzőt ragadott meg. Ekkor látott napvilágot két jelentős kommentár, az egyik japán nyelven 1974-ben (Morita, Kiriro és Toshio Yamada, 1974), a másik németül 1978-ban (Projektgruppe Entwicklung des Marxschen Systems, 1978), de számtalan egyéb elemzés is megjelent a műről. Sok társadalomtudós ezt a művet kulcsfontosságúnak tekintette Marx elméletének egyik leginkább vitatott problematikája szempontjából, nevezetesen a Hegelhez való szellemi viszonya kérdésében. Másokat egyenesen lenyűgöztek a töredékekben vázolt, profetikusnak minősíthető megállapítások a gépesítés és az automatizálás jövőjéről, és Japánban is úgy olvasták a Grundrissét, mint rendkívül aktuális, a modernitás megértéséhez közelebb vivő elemzést. Az 1980-as években láttak napvilágot az első, részletekbe menő tanulmányok Kínában, ahol a Grundrissét A tőke keletkezéstörténetébe illesztve elemezték, míg a Szovjetunióban egy gyűjteményes kötet jelent meg, melyben a tanulmányok kizárólag a Grundrissével foglalkoztak (Vv. Aa., 1987).

Az utóbbi években világszerte sok társadalomkutató merített ihletet abból, hogy Marx művei továbbra is magyarázatot adnak a kapitalista termelési mód sajátosságainak elemzéséhez (miközben persze bírálják is azokat) (ld. Musto, 2007). Ha ez az újjáéledt érdeklődés fennmarad és ha ezt a politika területén a marxi elmélet iránt mutatkozó igény kíséri, akkor kijelenthetjük, hogy a Grundrisse ismét bizonyíthatja jelentős figyelemfelkeltő hatását.

Mindenesetre addig, amíg remélhetőleg bekövetkezik az a helyzet, hogy „Marx elmélete az ismeretek, illetve az ezen ismeretek által irányított politikai gyakorlat élő forrása lesz” (Rosdolsky 1977: xiv), e sorok szerzője a Grudrisse világméretű megismertetésének és fogadtatásának fentebb vázolt történetét a Marx előtti szerény tisztelgésnek szánta, továbbá kísérletnek, melyben megpróbálta rekonstruálni a marxizmus történetének egyik hiányzó fejezetét.

Fordította: Baráth Katalin

References
1. Az orosz nyelvű jelentés 1923-ban látott napvilágot.
2. Lásd az 1. függelékben közölt időrendi tábla agatait. A fentebb említett teljes kiadásokhoz hozzá kell tenni még a válogatásokat is, melyek svéd nyelven (Karl Marx, Grunddragen i kritiken av den politiska ekonomin, Stockholm: Zenit/R&S, 1971) és macedónul (Karl Marx, Osnovi na kritikata na političkata ekonomija [grub nafrlok]: 1857-1858, Skopje: Komunist, 1989) jelentek meg, továbbá a Bevezetés és A tőkés termelést megelőző formák című fejezetek fordításait is. Ez utóbbiak a vietnamitól a norvégig, az arabtól a hollandig, a hébertől a bolgárig számtalan nyelven láttak napvilágot.
3. Az adatot úgy számoltuk ki, hogy hozzáadtuk a szóban forgó országokban a tanulmány megírása idején nyomdában vagy kiadás alatt lévő példányokat is.
4. Lásd Lucien Sève, Penser avec Marx aujourd’hui, Paris: La Dispute, 2004, aki felidézi, hogy „egyes szövegrészek, mint például a Bevezetés kivételével […], Althusser sosem olvasta a Grundrissét a szó eredeti értelmében vett olvasással” (29. oldal). Gaston Bachelardnak az „episztemológiai törés” (coupure épistémologique) fogalmát átültetve, melyet Althusser maga is kölcsönvett és használt, Sève arról beszél, hogy „mesterséges bibliográfiai törés (coupure bibliographique)” keletkezett, „mely Marx érett elméletének geneziséről és következésképpen összefüggésrendszeréről szóló, messzemenőkig téves nézetekhez vezetett” (30. oldal).

Marcello
Musto

Archive

Follow

Newsletter

Contact

© Copyright Marcello Musto

Privacy Policy

Design by Smith&Brown