A Grundrisse terjesztése és fogadtatásavilágszerte

Fejezet a marxizmus történetéből

1858-1953: száz év magány
Amikor 1858-ban Marx befejezte a Grundrisse írását, és nekilátott A politikai gazdaságtan bírálatához (Zur kritik der politischen Ökonomie) című műve kidolgozásának, akkor a korábbiból egyes részeket átvett ebbe az újabb művébe, de aztán soha többé nem nyúlt hozzá.
Tény, hogy az 1861-1863 közötti időszakban született kéziratokat leszámítva, A tőke előkészítő tanulmányaiban egyetlen alkalommal sem hivatkozik a Grundrissére, pedig bevett szokása volt, hogy korábbi műveire utal, sőt, hogy teljes szövegrészeket változatlanul átemel újabb írásaiba. A Grundrisse azokkal a vázlatokkal hevert együtt, melyeket a szerző nem szándékozott hasznosítani, mivel olyan specifikus problémák elemzésébe merült bele, melyekkel e vázlatok nem foglalkoztak.
Teljességgel biztosan nem állíthatjuk, hogy Friedrich Engels sem olvasta soha a Grundrissét, de azt igen, hogy ennek meglehetősen nagy a valószínűsége. Köztudott, hogy Marxnak A tőke első kötetét sikerült csak befejeznie, és a második, illetve a harmadik kötet félbehagyott kéziratait Engels válogatta és rendezte kiadásra. E válogatás során Engels minden bizonnyal több tucatnyi, A tőke előtanulmányaként született jegyzetfüzetet nézett át, és így joggal feltételezhetjük, hogy miközben a kézirathegyekben rendet kívánt teremteni, a Grundrissét is átlapozta és nyílván arra következtetésre jutott, hogy A tőke egy korai változata – még az 1859-ben írott A politikai gazdaságtan bírálatához című mű megszületése előtti -, vagyis hogy nem veheti hasznát a kötetek összeállításában. Ráadásul Engels soha nem tett említést a Grundrisséről, sem A tőke általa sajtó alá rendezett két kötetéhez írott előszavában, sem kiterjedt levelezésében.
Engels halála után Marx eredeti kéziratainak java Berlinbe, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) archívumába került, ahol az elképzelhető legnagyobb mellőzésben részesültek. A párton belül dúló politikai csatározások útját állták annak, hogy Marx hagyatékának számos, jelentős darabja megjelenhessen; mi több, a kéziratok szétszóródtak, és ez a helyzet eredményezte, hogy műveinek teljes kiadása olyan hosszú ideig váratott magára. Még azzal sem törődött senki, hogy Marx intellektuális örökségéről részletes, alapos leltárt készítsen, és ez vezetett aztán ahhoz, hogy a Grundrisse a többi kézirat között lappangott.
Ebben az időszakban mindössze egy részlete látott napvilágot, és ez a „Bevezetés” volt, melyet Karl Kautsky 1903-ban a Die Neue Zeit hasábjain adott közre egy rövidke jegyzet kíséretében, mely szerint „a vázlattöredék” 1857. augusztus 23-án készült. Mivel Kautsky úgy vélte, a szöveget Marx fő művéhez bevezetőként írta, ezért az Einleitung zu einer Kritik der politischen Ökonomie (Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához) címet adta neki, és kijelentette, hogy „töredékes jellege ellenére” a szöveg „számtalan új megközelítést kínál” (Marx, 1903: 710, n. 1). A publikáció jelentős visszhangot keltett: hamarosan napvilágot látott a francia (1903) és az angol nyelvű (1904) fordítás is, és hamarosan még szélesebb körben vált ismertté, amikor Kautsky 1907-ben A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai című Marx- mű függelékeként megjelentette. Az első fordításokat továbbiak követték, így például 1922-ben oroszul, 1926-ban japán nyelven, 1927-ben görögül és 1930-ban kínaiul is megjelent; végül ez lett az egész marxi elmélet egyik legtöbbet hivatkozott és legtöbbször értelmezett darabja.
A szerencse rámosolygott a „Bevezetés”-re, ám a Grundrisse egészében az ismeretlenség homályába merült hosszú időre. Alig hihető, hogy Kautsky a „Bevezetés” felfedezésekor nem bukkant volna rá az egész kéziratra, de erre egyetlen esetben sem utalt. És egy kicsivel később, 1905 és 1910 között, amikor elhatározta, hogy közreadja Marx néhány korábban ismeretlen művét, elsődlegesen az 1861-1863 között írott munkákra koncentrált, melyeknek az Értéktöbblet-elméletek címet adta.
A Grundrisse felfedezésére végül 1923-ban került sor; David Rjanazov, a moszkvai Marx-Engels Intézet (MEI) igazgatója és a Marx Engels Gasamtausgabe (MEGA), azaz Marx és Engels összes művei kiadásának felelős szerkesztője bukkant rá a kéziratok között. Miután a hagyatékot Berlinben áttanulmányozta, jelentésében beszámolt a moszkvai Szocialista Akadémiának a Grundrisse létezéséről, Marx és Engels irodalmi hagyatékáról:
„Marx iratai között újabb nyolc jegyzetfüzetet találtam, melyek közgazdasági tanulmányokat tartalmaznak… A kéziratok valószínűleg az 1850-es évek közepén íródtak, és Marx művének [A tőke] első vázlatát tartalmazza, melynek a szerző még nem adott címet ekkoriban; ez ugyanakkor A politikai gazdaságtan bírálatához című mű első változatának [is] tekinthető.”1 (Rjazanov, 1925: 393-394)
„Az egyik jegyzetfüzetben” – folytatja Rjazanov – „Kautsky megtalálta A politikai gazdaságtan bírálatához című mű «Bevezetését» „- és úgy véli, hogy A tőke előtanulmányainak kéziratai „kiemelkedő jelentőséggel bírnak abból a szempontból, hogy rávilágítanak Marx intellektuális fejlődésének történetére és jellemző kutatási és munkamódszerére” (Rjazanov, 1925: 394).
A MEGA kiadásáról a MEI, a frankfurti Társadalomkutató Intézet és a Német Szociáldemokrata Párt (mely még ekkor is a Marx – Engels hagyaték őrzője volt) által kötött megállapodás értelmében több más kiadatlan írással együtt a Grundrisséről is fényképmásolat készült, és ezt a moszkvai szakértők kezdték tanulmányozni. 1925 és 1927 között a MEI munkatársa, Pavel Veller katalógusba vette A tőke összes előkészítő tanulmányát, melyek sorában az első éppen a Grundrisse volt. 1931-re elkészült a teljes mű desifrírozása és gépelése, és 1933-ban oroszul megjelent egy része is „A pénzről szóló fejezet” címmel, melyet két évvel később németül is kiadtak. Végül 1936-ban a Marx-Engels-Lenin Intézet (MELI, a MEI utódintézménye) a Grundrisse szövegét tartalmazó nyolc jegyzetfüzetből hatot megszerzett, s ezzel lehetővé vált a felmerült szerkesztői problémák megoldása is.
1939-ben Marx jelentős kéziratai közül utolsóként végül megjelent Moszkvában életének egyik legtermékenyebb korszakából való, terjedelmes műve Grundrisse der Kritik der politischen Ökonomie (Rohentwurf) 1857-1858 címmel, melyet Pavel Veller adott a kéziratnak. Két évvel később napvilágot látott egy függelék (Anhang) is, melyben Marxnak az 1850-1851-ben Ricardo: A politikai gazdaságtan és az adózás elvei című művéhez írott kommentárjai, Bastiat és Carey nézeteinek bírálata, a Grundrisséhez készített saját kezű tartalomjegyzéke, továbbá az 1859-es A politikai gazdaságtan bírálatához készített előtanulmányainak szövege (az ún. Urtext) szerepelt. Az 1939-es kiadásban a MELI bevezetője rávilágított a szöveg kivételes jelentőségére: „…az 1857-1858-ban írott kézirat, mely teljességében ebben a kötetben lát először napvilágot, Marx közgazdasági műveinek sorában meghatározó fejlődési fokot jelentett” (Marx-Engels-Lenin-Institut 1939: VII).
Bár a szerkesztői alapelvek és a kiadvány formája megegyezett a MEGA köteteiével, a Grundrisse mégsem került be a kötetek sorába, hanem önálló kiadványként jelent meg. Mi több, a második világháború közelsége hatással volt a mű további sorsára: gyakorlatilag az ismeretlenség homálya fedte. Az első kiadás háromezer példánya hamarosan rendkívüli ritkasággá változott, és csak néhány példány került ki a Szovjetunióból. A Grundrisse az 1928 és 1947 között megjelent Szocsinénija – Marx és Engels műveinek első orosz nyelvű gyűjteményes kiadása – kötetei között nem szerepelt, az első német nyelvű kiadásra pedig csak 1953-ban került sor. Míg egyfelől megdöbbentő, hogy egy olyan szöveg, mint a Grundrisse, egyáltalán megjelenhetett a sztálini korszakban, hiszen az akkoriban vitathatatlannak tekintett dialmat – a szovjet típusú „dialektikus-materializmus” – kánonjaihoz képest eretnekségeket tartalmazott, másfelől azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy akkoriban ez volt a legjelentősebb olyan Marx-szöveg, amely Németországban ismeretlen volt. Amikor végül Kelet-Berlinben harmincezer példányban megjelent, a kiadás a Karl Marx Jahr, a Marx-évforduló (a szerző születésének százharmincötödik és halálának hetvenedik éve) egyik ünnepi eseménye lett.
Így esett, hogy az 1857-1858-ban írott Grundrisse világszerte csak 1953-tól, száz év magányt követően olvasható.

Világszerte ötszázezer példányban hozzáférhető a könyv
Annak ellenére, hogy ennek a jelentős, A tőke előtt íródott új kéziratnak számottevő visszhangja volt, illetve hogy milyen kiemelkedő elméleti értéknek tekintik világszerte, a Grundrisse további fordításai meglehetősen sokat várattak magukra.
A „Bevezetés” mellett egy másik kivonat – „A tőkés termelést megelőző formák”- keltett először érdeklődést. Ezt a szöveget 1939-ben fordították oroszra, aztán 1947-1948-ban oroszból japánra. Ezt követően ennek a részletnek az önálló kiadása német nyelven, illetve angol nyelvű fordítása végre meghozta a szélesebb körű ismertséget: a német kiadás 1952-ben jelent meg a Kleine Bücherei des Marxismus-Leninismus (Kis marxista-leninista könyvtár) című sorozat részeként, s ez szolgált alapul a magyar és az olasz fordítás elkészítéséhez ( magyarul 1953-ban, olaszul pedig 1954-ben); az angol nyelvű kiadás pedig, mely 1964-ben készült el, lehetővé tette a mű megismerését az angol nyelvű olvasóközönség számára és az argentinai (1966) és spanyolországi (1967) megjelenés révén elérhetővé vált a spanyol nyelvű olvasók számára is. Eric Hobsbawm, az angol nyelvű kiadás szerkesztője, a marxi szöveg elé bevezetőt írt, amelyben kiemelte a mű jelentőségét: A tőkést termelést megelőző formák – írja – „jelentették Marx legszisztematikusabb kísérletét a történelmi evolúció problémájának megragadására”, és „kétségek nélkül megállapíthatjuk, hogy minden olyan marxista történeti elemzés, mely figyelmen kívül hagyja [ezt a művet], ezen írás fényében újragondolandó” (Hobsbawm 1964: 10). Világszerte egyre több társadalomtudós látott hozzá a szöveg értelmezéséhez, mely számos újabb nyelveken jelent meg, és mindenhol jelentős történelmi és elméleti vitákat eredményezett.
A Grundrisse teljes szövegének fordításaira az 1950-es évek végétől került sor; a mű lassan, de feltartóztathatatlanul beszivárgott a köztudatba, és ez végső soron elvezetett Marx életművének alaposabb és bizonyos tekintetben a korábbiaktól eltérő megítéléséhez. A mű legkiválóbb értelmezői az eredeti, német nyelvű szöveggel küzdöttek meg, de szélesebb körű tanulmányozására – mind a németül nem olvasó társadalomtudósok, mind pedig különösen a politikai aktivisták és az egyetemi hallgatók körében – azt követően került sor, hogy a nemzeti nyelvű fordítások is napvilágot láttak.
Az első fordítások Keleten jelentek meg: Japánban (1958-1965), illetve Kínában (1962-1978). Az orosz nyelvű kiadásra a Szovjetunióban csak 1968-1969-ben került sor; ekkor a Grundrisse a Szocsinenija (1955-1966) második, kibővített kiadásának pótköteteként szerepelt. Az, hogy a korábbi kiadásból ez a mű kimaradt, azzal a súlyos következménnyel járt, hogy ugyancsak kimaradt az 1956-1968 között megjelent Marx-Engels Werke (MEW) című sorozatból, mely a szovjet szövegválogatás alapján készült. A MEW – Marx és Engels műveinek legszélesebb körben használt kiadása, mely egyúttal a többi fordítás alapjául is szolgált – ilyenformán nem tartalmazta a Grundrisse szövegét egészen 1983-ig, amikor az összkiadás pótköteteként végül megjelent.
A Grundrisse az 1960-as évek végén kezdett elterjedni Nyugat-Európában is. Az első fordítás Franciaországban jelent meg (1967-1968), de ez meglehetősen gyenge minőségű szöveg volt, és 1980-ban újabb, immár hitelesebb fordítással kellett felváltani. Ezt az olasz kiadás követte 1968 és 1970 között, s kezdeményezője lényegileg – akárcsak Franciaországban – olyan kiadó volt, mely a kommunista párttól függetlenül működött.
A spanyol nyelvű kiadás az 1970-es években jelent meg. Ha eltekintünk a Kubában 1970-1971-ben kiadott spanyol változattól, mely a szövegnek meglehetősen gyenge fordítása volt, mivel a francia változat alapján készült, továbbá ha figyelembe vesszük, hogy a kubai kiadás kizárólag a szigetországban volt elérhető, akkor kijelenthetjük, hogy az első alkalmas spanyol fordítás Argentínában 1971 és 1976 között látott napvilágot. Ezt hamarosan követte újabb három, Spanyolországban, Argentínában és Mexikóban együttműködve készült újabb fordítás, s ezzel a Grundrisse fordításai között a spanyol nyelvűek szerepelnek a legnagyobb számban.
Az angol fordítást megelőzve először egy válogatás jelent meg 1971-ben, melynek szerkesztője, David McLellan, felcsigázta az olvasók várakozását: „ A Grundrisse jóval több, mint A tőkéhez készült vázlatos tanulmány” (McLellan 1971: 2); minden más marxi műnél inkább képes „Marx gondolatrendszerének szintézisét” nyújtani. „Bizonyos értelemben Marx mindegyik műve befejezetlen, de a legteljesebb közülük a Grundrisse” (McLellan 1971: 14-15). A teljes szöveg fordítása végül 1973-ban készült el, vagyis éppen húsz évvel a német nyelvű kiadás után. A fordító, Martin Nikolaus, ezt írta az előszóban: „Életrajzi és történelmi jelentőségén túl ezek [a Grundrisse szövegei] sok új anyaggal szolgálnak, és Marx teljes politikai-közgazdasági tervezete egyetlen létező vázlatának tekinthetjük… A Grundrisse Marx elméletének minden egyes korábbi, komoly interpretációját újragondolásra készteti és mérlegre teszi” (Nicolaus 1973: 7).
Az 1970-es évek a kelet-európai fordítások történetében is meghatározó jelentőségű évtizednek bizonyultak. Miután a Szovjetunióban a Grundrisse kiadása zöld utat kapott, már semmi nem állt útjában a „szatelit” országokban sem a fordításnak: Magyarországon 1972-ben, Csehszlovákiában 1971-1977-ben cseh nyelven, 1974-1975-ben szlovákul) és Romániában 1972-1974-ben, illetve Jugoszláviában 1979-ben került a könyv az olvasók kezébe. Ugyanebben az időszakban, nagyjából egy időben jelent meg két, egymással szemben álló dán kiadás. Az egyiket a Dán Kommunista Párt által támogatott könyvkiadó dobta piacra 1974-1978-ban, a másikat pedig az újbaloldalhoz közeli kiadó (1975-1977).
A nyolcvanas években a Grundrisse fordítása Iránban is megjelent (1985-1987), ahol is ez volt az első olyan perzsa nyelven kiadott Marx-mű, mely a szigorú szerkesztői-kiadói elveknek megfelelt. Ugyancsak ebben az évtizedben a könyv számos további európai nyelven is megjelent. A szlovén kiadás 1985-ben indult, a lengyel és a finn pedig 1986-ban (az utóbbi szovjet támogatással).
A Szovjetunió felbomlása és az ún. „létező szocializmusnak” – valójában a marxi elmélet égbekiáltó megcsúfolásának – bukása után Marx írásainak kiadása egy időre szünetelt. Ugyanakkor azonban még azokban az években is, amikor a Marxot övező csendet csak azok törték meg, akik biztosak lehettek abban, hogy írásaik sorsa a teljes mellőzés lesz, a Grundrisse újabb és újabb fordításai láttak napvilágot. A görög (1989-1992), a török (1999-2003), dél-koreai (2000) és a brazíliai (kiadását 2008-ra tervezik) megjelenések révén Marx e műve az elmúlt két évtizedben a legtöbb idegen nyelvre lefordított könyv lett.
Összegezve, a Grundrisse teljes szövegét eddig huszonkét nyelvre2 fordították le, összesen harminckét változatban. A részleges kiadásokat nem számítva eddig több mint ötszázezer példányban3 látott napvilágot – s ez az adat minden bizonnyal nagyon meglepné azt a férfiút, aki a Grundrissét a legnagyobb sietséggel csak azért írta, hogy összegezze azokat az eredményeket, melyekre közgazdasági tanulmányai során addig jutott.

Olvasók és szövegelemzők
A Grundrisse recepciójának – akárcsak terjesztésének – történetére az jellemző, hogy meglepően későn kezdődött. Ennek döntő oka pedig, eltekintve azoktól a kitérőktől és fordulatoktól, melyek újrafelfedezését kísérték, magának a töredékesen és elnagyoltan felvázolt kéziratnak a komplexitása, mely olyannyira megnehezítette értelmezését, illetve idegen nyelvű változatainak elkészítését. Ebből a szempontból is figyelemre méltó az irányadó, tekintélyes tudós, Roman Rosdolsky alábbi megállapítása:
„1948-ban, amikor jó szerencsém lehetővé tette, hogy a nagyon nehezen megszerezhető könyv egyik példányát tanulmányozhassam…, az első perctől kezdve egyértelmű volt számomra, hogy ez a mű alapvető szerepet játszik Marx elméletében. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy szokatlan formája bizonyos értelemben homályosnak mondható megfogalmazása kevéssé teszi alkalmassá arra, hogy széles olvasóközönséghez juthasson közel.” (Rodolsky 1977: xi)
Ezek a megfontolások indították arra Rosdolskyt, hogy kísérletet tegyen a szöveg világos magyarázatára és kritikai vizsgálatára: az eredmény a Zur Entstehungsgesschichte des Marxischen ‘Kapital’. Der Rohentwurf des ‘Kapital’ 1857-1858 (Marx: A tőke című művének létrejötte), amely 1968-ban Németországban jelent meg és mindmáig a Grundrissével foglalkozó első és legfontosabb monográfia. Ez a sok nyelvre lefordított munka bátorította Marx könyvének fordítóit és terjesztőit, és jelentős hatást gyakorolt a nyomában járó szövegelemzésekre is.
Ezerkilencszázhatvannyolc kiemelkedő dátumnak bizonyult a Grundrisse sorsát illetően. Rosdolsky könyvén kívül ebben az évben jelent meg a könyv első angol nyelvű elemzése is a New Left Review márciusi és áprilisi számában; ezt Martin Nicolaus írta „The Unknown Marx” címmel. Az esszének köszönhető a Grundrisse szélesebb körű megismertetése és annak az igénynek a megfogalmazása, hogy a teljes szöveg fordítása megkerülhetetlen. Időközben a Grundrisse Németországban és Olaszországban a diáklázadások néhány vezetőjét egyszerűen lenyűgözte; felvillanyozta őket a mű lapjain lépésről lépésre kibontakozó, radikális és gyújtó hatású mondandó. A vonzerő ellenállhatatlannak bizonyult különösen azon újbaloldaliak körében, akiknek feltett szándéka volt a marxizmus-leninizmus által meghonosított marxi interpretációval való szakítás.
Másrészt, Keleten is változtak az idők. Egy rövid, bevezető korszakot követően, amikor is a Grundrissét teljesen mellőzték vagy csak félénken közeledtek hozzá, gyökeres fordulat állt be Vitalij Vigodszkij bevezető tanulmányának megjelenésével – Isztorija odnogo velikogo otkrütija Karla Marxa (Egy nagyszabású felfedezés története: Hogyan írta Marx A tőkét), melyet 1965-ben publikált oroszul, 1967-ben pedig a Német Demokratikus Köztársaságban németül . Meghatározása szerint ez „zseniális mű”, mely „a marxizmus »teremtő laboratóriumába« vezet be minket és lehetővé teszi számunkra, hogy lépésről lépésre nyomon kövessük azt a folyamatot, melynek során Marx kidolgozta közgazdasági elméletét” és melyhez ennélfogva szükségszerűen csak kellő óvatossággal lehet közelíteni (Vigodszkij 1974: 44).
A Grudrisse mindössze néhány év alatt kulcsfontosságú szöveg lett sok befolyásos marxista számára. A fentiekben már említetteken túl élénken foglalkoztatta a következő társadalomtudósokat: Walter Tuchscheerert a Német Demokratikus Köztársaságban, Alfred Schmidtet a Német Szövetségi köztársaságban, a magyarországi Budapesti Iskola tagjait, Lucien Sève-et Franciaországban, a japán Kijoaki Hiratát, a jugoszláv Gajo Petrovičot, az olasz Antonio Negrit, a lengyel Adam Schaffot és az ausztrál Allen Oakley-t. Általában megállapítható, hogy a Grundrisse olyan mű lett, mellyel minden komoly Marx-kutatónak meg kellett küzdenie. Sokféle hangsúlyeltolódással ugyan, de a Grundrisse magyarázói lényegében két csoportra bomlottak: egyfelől voltak azok, akik konceptuálisan egész, önmagában is érvényes, autonóm műnek tekintették, másrészt pedig azok, akik szerint csak A tőkét előkészítő egyik tanulmánynak tekintendő. A Grundrisséről folytatott ideológiai vita háttere – a vita alapjában arról folyt, hogy léteznek a marxi gondolatkört legitim és illegitim módon megközelítő interpretációk, melyeknek óriási politikai visszahatásuk van – kedvezett az inadekvát és mai szemmel nézve egészen komikus megközelítéseknek. A Grundrisse legbuzgóbb magyarázói között akadtak olyanok, akik egyenesen azt állították, hogy elméletileg ez fölötte áll A tőkének annak ellenére is, hogy az utóbbihoz még tízévnyi intenzív kutatás eredményeit használta fel a szerző. Hasonlóképp, a Grundrissét alábecsülő tudósok körében akadtak olyanok, akik szerint a mű lényegében semmi újdonsággal nem szolgál korábbi ismereteinkhez képest – leszámítva talán attól a néhány részlettől, melyek új megvilágításba helyezik Marxnak Hegelhez való viszonyát, illetve az elidegenedést taglaló jelentős fejezetektől eltekintve.
Nem pusztán eltérő olvasatok léteztek a Grundrissével kapcsolatban, de tapasztalható volt az a mellőzés is – ebben a tekintetben a legmegdöbbentőbb és legreprezentatívabb példával Louis Althusser szolgált. Még amikor kimondott szándéka volt, hogy Marx feltételezett elhallgatásait feltárja és hogy A tőkét úgy olvassa, hogy „láthatóvá váljanak a még rejtett gondolatmaradványok is” (Althusser and Balibar 1979: 32), megengedte magának azt a luxust, hogy a Grundrisse több száz oldalnyi, igazán szembeötlő szövegét félresöpörje, és Marx eszmerendszerét ifjúkori és érett korszakokra osztotta (amit később heves vitát váltott ki) úgy, hogy közben ügyet sem vetett az 1857-1858-ban keletkezett kéziratok tartalmára és jelentőségére.4
A hetvenes évek közepétől ugyanakkor a Grundrisse egyre több olvasót és szövegelemzőt ragadott meg. Ekkor látott napvilágot két jelentős kommentár, az egyik japán nyelven 1974-ben (Morita, Kiriro és Toshio Yamada, 1974), a másik németül 1978-ban (Projektgruppe Entwicklung des Marxschen Systems, 1978), de számtalan egyéb elemzés is megjelent a műről. Sok társadalomtudós ezt a művet kulcsfontosságúnak tekintette Marx elméletének egyik leginkább vitatott problematikája szempontjából, nevezetesen a Hegelhez való szellemi viszonya kérdésében. Másokat egyenesen lenyűgöztek a töredékekben vázolt, profetikusnak minősíthető megállapítások a gépesítés és az automatizálás jövőjéről, és Japánban is úgy olvasták a Grundrissét, mint rendkívül aktuális, a modernitás megértéséhez közelebb vivő elemzést. Az 1980-as években láttak napvilágot az első, részletekbe menő tanulmányok Kínában, ahol a Grundrissét A tőke keletkezéstörténetébe illesztve elemezték, míg a Szovjetunióban egy gyűjteményes kötet jelent meg, melyben a tanulmányok kizárólag a Grundrissével foglalkoztak (Vv. Aa., 1987).
Az utóbbi években világszerte sok társadalomkutató merített ihletet abból, hogy Marx művei továbbra is magyarázatot adnak a kapitalista termelési mód sajátosságainak elemzéséhez (miközben persze bírálják is azokat) (ld. Musto, 2007). Ha ez az újjáéledt érdeklődés fennmarad és ha ezt a politika területén a marxi elmélet iránt mutatkozó igény kíséri, akkor kijelenthetjük, hogy a Grundrisse ismét bizonyíthatja jelentős figyelemfelkeltő hatását.
Mindenesetre addig, amíg remélhetőleg bekövetkezik az a helyzet, hogy „Marx elmélete az ismeretek, illetve az ezen ismeretek által irányított politikai gyakorlat élő forrása lesz” (Rosdolsky 1977: xiv), e sorok szerzője a Grudrisse világméretű megismertetésének és fogadtatásának fentebb vázolt történetét a Marx előtti szerény tisztelgésnek szánta, továbbá kísérletnek, melyben megpróbálta rekonstruálni a marxizmus történetének egyik hiányzó fejezetét.

 

Fordította: Baráth Katalin

 

1 Az orosz nyelvű jelentés 1923-ban látott napvilágot.
2 Lásd az 1. függelékben közölt időrendi tábla agatait. A fentebb említett teljes kiadásokhoz hozzá kell tenni még a válogatásokat is, melyek svéd nyelven (Karl Marx, Grunddragen i kritiken av den politiska ekonomin, Stockholm: Zenit/R&S, 1971) és macedónul (Karl Marx, Osnovi na kritikata na političkata ekonomija [grub nafrlok]: 1857-1858, Skopje: Komunist, 1989) jelentek meg, továbbá a Bevezetés és A tőkés termelést megelőző formák című fejezetek fordításait is. Ez utóbbiak a vietnamitól a norvégig, az arabtól a hollandig, a hébertől a bolgárig számtalan nyelven láttak napvilágot.
3 Az adatot úgy számoltuk ki, hogy hozzáadtuk a szóban forgó országokban a tanulmány megírása idején nyomdában vagy kiadás alatt lévő példányokat is.
4 Lásd Lucien Sève, Penser avec Marx aujourd’hui, Paris: La Dispute, 2004, aki felidézi, hogy „egyes szövegrészek, mint például a Bevezetés kivételével […], Althusser sosem olvasta a Grundrissét a szó eredeti értelmében vett olvasással” (29. oldal). Gaston Bachelardnak az „episztemológiai törés” (coupure épistémologique) fogalmát átültetve, melyet Althusser maga is kölcsönvett és használt, Sève arról beszél, hogy „mesterséges bibliográfiai törés (coupure bibliographique)” keletkezett, „mely Marx érett elméletének geneziséről és következésképpen összefüggésrendszeréről szóló, messzemenőkig téves nézetekhez vezetett” (30. oldal).

Journal:

Eszmélet

Pub Info:

Vol. 2008, n. 79, 121-131

Reference:

Available in:

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on whatsapp